Kosárba teszemMítosz és rítus a kereszténységben
Alan Watts
Fordította: Umenhoffer István
Alan Watts, a zen szellemiségű szabadgondolkodó e művében C. G. Jung mítoszelméletére és A. K. Coomaraswamy tradicionalista szimbológiájára alapozva kísérletet tesz a kereszténység misztikus hagyományának felélesztésére, a keresztény mítosz és a katolikus liturgia beillesztésére abba az egyetemes, örök filozófiába, amely valamennyi nagy vallási tradíció közös alapállása..
„Így amikor a halott ember beszél, tényeket közöl: elmond mindent, s mégsem mond semmit. Ám ha az élő ember szólal meg, költészetet és mítoszt ad nekünk. A tudattalanból közvetít – nem a pszichoanalitikus szemetesládából, hanem abból az eleven világból, melyre nem lehet emlékezni, melynek nem leljük nyomát a történelemben, a feljegyzett tények között, mivel még nem halott. A mítosz világa csak szimbolikus értelemben múlt, »hol volt, hol nem volt« – abban az értelemben, hogy mögöttünk van ugyan, de nem időben mögöttünk, hanem ahogyan az agy, ami ugyancsak nem látható, a látó szemek mögött van, vagy ahogyan az emlékezetünk mögött van az, ami emlékezik, de nem lehet emlék. Ezért a költészet és a mítosz a való világról szólnak, amely van, eltérően a holtak világáról, amely volt, s emiatt lesz. A mítosz formája mágikus és csodálatos, mivel a való világ is mágikus és csodálatos.”
A szerzőről
Alan W. Watts (1915–1973) angol származású gondolkodó, író, tanító, előadó(művész). Jóllehet keresztény szellemben és iskolákban nevelkedett, létszemléletét kamaszkorától fogva a keleti világfelfogás, azon belül is elsősorban a zen buddhizmus határozta meg. Alig húszévesen publikálta első könyvét (The Spirit of Zen), amelyben már megcsillantotta a vallásfilozófiai elgondolások világos és provokatív kifejtése iránti különleges tehetségét. 1944-ben pappá szentelték az amerikai episzkopális egyházban. E hivatalától hat év után megvált, részben házasságának válsága miatt, részben mert úgy találta, képtelenség összeegyeztetni buddhista gondolkodásmódját a hivatalos egyházi doktrínával. Ezt követően szabadgondolkodóként működött, a hatvanas években a hippimozgalom egyik ikonikus alakjává vált Számos könyvében és még több előadásában mindvégig arra törekedett, amit a filozófiai poiesis valódi feladatának tartott: a kimondhatatlan kimondására, a kifürkészhetetlen kifürkészésére..