Kosárba teszemA jellegtelenség dicsérete
a kínai gondolkodás és esztétika alapján
François Jullien
Fordította: Sujtó László
Vajon miért lenne dicséretre méltó a jellegtelenség – az, ami íztelen, színtelen, fakó és fád? Vajon nem zsigeri reflexünkkel megyünk szembe, nem a józan észből űzünk gúnyt, ha az ízes, a sokszínű, a sajátos, a csillogó helyett azt dicsérjük, ami jellegtelen? Márpedig a kínai kultúrában a jellegtelenségnek minőségértéke van, és nem is akármilyen: a „közép” vagy a „fundamentum” minőségére utal. A jellegtelenség motívuma már a kínai ókor gondolkodásában fontossá válik, legyen szó akár a Bölcs alakjának megrajzolásáról, akár az Út, a tao megidézéséről. Innen termékenyíti meg azután Kína esztétikai hagyományát: nemcsak azért, mert a kínai művészet egyik alapvető intuíciójáról van szó, hanem azért is, mert a művészet feladata feltárni – hiszen csak a művészet képes érzékletessé tenni – e fundamentális íztelenséget: a hangon, a versen, a festett képen keresztül a jellegtelenség megélt tapasztalattá lesz.
Esszéjében François Jullien, a neves francia filozófus-sinológus a jellegtelenség fogalmából kiindulva veszi szemügyre a kínai költészet, festészet, zene – de egyúttal a szélesebb értelemben vett kultúra és filozófia – világát, hogy behatoljon e mienkétől távol eső gondolkodás nagy misztériumába. Arra keresi a választ, honnan az értékeknek e számunkra zavarba ejtő előjelváltása, amely az esztétika és a gondolkodás egy az európaihoz képest egészen másfajta lehetőségének nyit kaput.
„A jellegtelen hang (...) elvékonyuló, visszavonuló hang, mely nagyon soká hal csak el. Egy ideig hallatszik még, de nagyon gyengén; minél inkább elenyészik, annál érzékelhetőbbé teszi azt a néma tartományt, ahol elhallgat majd; saját megszűnését és a nagy Elkülönbözetlen Alapba való visszatérését közvetíti. Ez a szertefoszló hang kalauzol el bennünket fokozatosan a hallhatótól a hallhatatlanhoz, ez érzékelteti velünk a két pólus között végbemenő folyamatos átmenetet. Ez a fizikai hangzástól lassanként megszabaduló hang vezet bennünket az immár teljességként érzékelt csönd kapujához, minden harmónia eredetpontjához.”
A szerzőről
François Jullien (szül. 1951) filozófus, sinológus, az Université Paris-Cité egyetemi tanára, a kortárs francia filozófia egyik markáns alakja, akinek 1979-től napjainkig csaknem ötven kötete jelent meg. Vizsgálódásainak centrumában a nyugati gondolkodás gyökereit képező kimondatlan előfeltevések feltárása áll. E szellemi archeológia kiindulópontjául a kínai gondolkodást hívja segítségül olyan arkhimédészi pontként, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy képesek legyünk kívülről rátekinteni saját kultúránkra. Amikor tehát Jullien Kínáról ír, végső soron rólunk, nyugatiakról beszél, a mi kultúránkat kísérli meg új perspektívából láttatni.
Jóllehet Jullient az egyik leggyakrabban fordított kortárs francia filozófusként emlegetik, munkássága itthon szinte teljesen ismeretlen maradt; máig mindössze egyetlen kötete jelent meg magyarul (A meztelenség lényege, Atlantisz Kiadó, 2014).