Válogatott esszék
Fordította: Kodolányi Gyula, Umenhoffer István, Molnár Zoltán
Wendell Berryt méltán nevezhetnénk az amerikai ökológiai gondolkodás „nagy öregjének”, ha nem lenne sokkal több annál. Valódi témája nem az ökológiai válság, hanem ami mögötte és alatta van. A modern indusztrializált életgyakorlatok könyörtelen és fáradhatatlan kritikusaként Berry fél évszázada próbálja visszarángatni a világot – a maga csendes és szelíd módján – a szakadék széléről. Látja az egészet, és tudja, hogy minden mindennel összefügg. Amikor a földről ír, ezért kell a testről írnia, és amikor a testről ír, ezért kell a gazdaságról, a háztartásról, az egészségről, a munkáról és a házasságról írnia. Bárhová néz, amit lát, már-már kétségbeejtő. Mégsem kétségbeesett – ahhoz túl sokat élt. Nem kapkod lázasan megoldások után. A megkeseredettség távol áll tőle – talán épp azért, mert az egészet látja. Hangja nyugodt, szinte kedélyes. Valami bujkál a szavaiban. Nem optimizmus, az biztos. Talán derűnek néznénk, de az sem: hit. Berry bízik abban, hogy a Teremtés jó – és van egy talpalatnyi jó földje. Meg rengeteg kellemetlen, nehéz kérdése, amire majd nekünk és az utánunk jövőknek kell megtalálni – és főként megcsinálni – a megoldást.
Hiánypótlónak szánt kötetünkben a magyar könyvkiadás által mindeddig szinte teljességgel mellőzött farmer, költő, regényíró, esszéista 19 esszéjét nyújtjuk át az olvasónak.
„Azért írok esszéket, hogy lássam, mire bukkanok magamban, amivel válaszolni tudok a pusztító erejű, félelmetes tényre: a jó dolgok ember általi elpusztítására. És úgy írok, mint a szabadságra törekvő ember, aki megpróbál távolságot tartani mindattól, ami hivatalos, kommersz vagy divatos.”
Böszörményi-Nagy Gergely írása a könyvről itt.
Wendell Berry (1934) amerikai regényíró, költő, földművelő, környezetvédő, egyetemi tanár. Hazájában több mint ötven kötete jelent meg, köztük több mint két tucat verseskötet, tizenhat esszéválogatás és nyolc regény. A Kentucky Egyetemen angol nyelv- és irodalom szakon végzett 1957-ben. Guggenheim-ösztöndíjasként egy évet Toszkánában és Dél-Franciaországban élt, majd feleségével és két gyermekével New Yorkba költözött, ahol 1962-től két éven át a New York-i Egyetemen tanított. Kollégái legnagyobb megdöbbenésére 1964-ben elfogadta a vidéki alma matere által kínált tanári állást, és családjával visszaköltözött felmenői földjére, Kentuckyba, ahol földet vásárolt, és oktatói tevékenysége mellett gazdálkodni kezdett. 2010-ben Barack Obama elnöktől vehette át a Bölcsészet Nemzeti Érdemérmét (National Humanities Medal), majd 2013-ban az Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémia (AAAS) tagjává választották. Öt évtizede a Kentucky folyó melletti farmján él családjával